Első nap

Ebből a gondolatmenetemből anya rázott fel, hogy ideje indulni.
Felkaptam a táskám és egy gyors puszit dobtam Brittanynek, az én Pembroke Welsh Corgimnak.
Lent a buszmegállóban 10 perc várakozást követően jött az iskola busz.
- Gyerünk Beth, légy bátor!- győzködtem magam felszállás közben.
- Beth!- integetett nekem Lizzie- Itt vagyunk!
Átverekedtem magam a többieken és leültem Claudia és Lizzie mellé.
- Sziasztok!- köszöntem nekik.
- Szia!
Próbáltunk az egy órás út alatt tini témákról beszélgetni, de mindig a vámpír-vadászatra terelődött a szó.
A buszról leszállva megpillantottunk egy kisebb csoportot. Voltak vagy öten, látszott rajtuk, hogy gazdagabbak, mint mi, mégis vonzott feléjük valami mindannyiunkat.

Ekkor megszólalt a csengő, mi pedig elindultunk az első óránkra. Fizika, második emelet, 102. terem.
Belépve megpillantottuk az ötös fogatot. Leültünk egy hármas padba és elfordultunk a fürkésző tekintetük elől.
- Szóval ők az új osztálytársak- üzentem gondolatba a többieknek.
- Igen, elég furák- válaszolta Claudia. Lizzie pedig magában helyeselt.
Eszmecserénknek a tanár vetett véget.
- Sziasztok!- köszöntött minket- Ebben az évben én leszek a fizika tanárotok.
Szeretném, ha mindenki bemutatkozna.
Mutatott egyenesen az egyik lányra, aki még mindig minket bámult a kis társasággal együtt.
- Naomi Bane vagyok, Portlandbe élek a szüleimmel. Apám gyártulajdonos, anyám pedig titkárnő apám vállalatánál.
- Gondolhattuk volna, biztos az apjáé a Bane vállalat- gondolta Lizzie.
- Köszönjük Miss Bane. A mellett ülő kishölgy!- szólította fel Mrs. Joy a szomszédját Naominak.
- Ella Hope- többet nem mondott, hanem mint a csoport többi tagja ismét minket bámultak.
- Mi a fenét bámulnak?- kérdeztem a lányoktól gondolatban, elfordítva tekintetem az ötös csoportról.
- Nem tudom, engem is zavar- válaszolt Claudia.
- Rendben Miss Hope- mondta a tanárnő, akin látszott, hogy még szeretett volna több információt kicsikarni Ellából- Ne kelljen már mindenkit felszólítgatni, menjünk sorba!
- Lena Jones- felelte egy fekete hajú lány, aki szintén az ötös fogat tagja volt.
- Roy McAdams- mondta a barna hajú fiú.
- Wilson Lope- mutatkozott be a szőke srác is.
Végig mentünk a jobb padsoron, aztán elkezdtük a balt hátulról. Ebből nem sokat hallottunk, mert mi is őket, ők pedig minket bámultak. Szemtől szembe.
- Kisasszony! Az Ön neve?- szólított meg Mrs. Joy.
- Beth Morgen- feleltem szememet le nem véve Naomiékról.
- Claudia Serro- felelte Clau.
- Lizzie McCloed.
- Rendben hölgyeim és uraim! Most nézzük az új anyagot!
Elsőként a nyomásról tanultunk. Nem volt érdekes, hisz én már tavaly tanultam, így nem erőltettem meg magam.
Kínszenvedésünknek az órán a kedvelt dallam vetett véget.
A következő kér óránk külön volt. Nekem tesi, Claudiának biosz, Lizzienek pedig angol.
A tesi öltözőbe beérve megláttam, ahogy Naomi és Lena ott ül az egyik padon.
- Szuper, velük lesz órám- puffogtam magamban.
Elsiettem átöltözni. Nem elég, hogy iskolai egyenruhánk van, még a tesi felszerelésünk is egyezik.
Claudia megüzente nekem gondolatban, hogy neki Roy-jal és Wilsonnal van órája, Lizzie pedig azt, hogy neki Ellával.
Tesi után felszáguldottam az elsőre és gyorsan lestoppoltam egy helyet leghátul. Utálom a kémiát, miért is ülnék előre.
Elkezdtem firkálni a füzetembe, egyszer csak valaki eltakarta a napot, ami beáramlott a terembe előlem. Felnéztem, és ekkor ott állt előttem Naomi.
- Szia..öö.Beth!- mosolygott rám vakító mosolyával.
- Helló Naomi- köszöntem vissza fürkésző tekintettel.
- Melléd ülhetek?
- Persze- feleltem kis fáziskéséssel.
- Láttalak téged és a barátnőidet fizikán is, téged pedig tesin is- próbált társalogni velem.
- Igen, én is láttalak a barátaiddal az udvaron, fizikán is. Tesin pedig Lenával.
- Valóban!- mosolyodott el megint.
- Te tényleg a híres Dave Bane-nek vagy a lánya?- kérdeztem, pedig előre tudtam a választ.
- Igen, de nem szeretném, ha csak így jegyeznél meg- hajtotta le fejét, ami most szégyenlősen kislányosnak látszott.
- Ne aggódj! Senkit se az alapján ítélek meg, hogy mi az apja- érintettem meg a vállát és ettől a ponttól tudtam, hogy jó barátnők leszünk.
A kémia órát végig beszéltük, megtudtunk mindent egymásról. Persze azt nem mondtam el neki, hogy mi is vagyok valójában.
Óra után egyenesen az ebédlőbe mentem, mivel itt beszéltük meg a találkozást Clauval és Lizzievel.
Ott ültek egy asztalnál, én pedig sietősen lehuppantam melléjük.
- Nem fogjátok elhinni ki ül mellettem kémián! Naomi Bane, és nagyon kedves- hadartam egy szuszra.
Az arcukon meglepődöttség tükröződött.
- Mellettem éneken Lena ül- válaszolta Claudia.
- Mellettem Ella ül angolon, Wilson pedig németen- mondta Lizzie is.
Pár perccel később belépett az ötfős társaság az ebédlőbe. Elől Naomi, mögötte Lena és Ella, a sort pedig a két fiú Wilson és Roy zárta.
Leültek egy asztalhoz, de előtte odaköszöntek nekünk.
Ebéd után már csak két óránk volt, utána pedig mentünk haza.
Elég érdekes volt ez az első nap. Először bámultak, majd barátkozni akartak velünk Naomiék. Vajon miért?

Nos itt az újabb fejezet. Kövi fejezet nem tudom mikor lesz, mert nem leszek gép közelében, vagyis leszek, csak a megírt fejezetek közelében nem leszek;)

Emily és Cody

Amilyen gyorsan csak tudtunk rohantunk.
Emily és Cody már együtt jártak, így nem volt nehéz kitalálnunk, hogy ők egy pár lesznek.
Ilyenkor, amikor egy újabb pár talál egymásra mindig fájdalmasan nézek Adam-re. Hisz mindenkinek van már bevésődése. Ott van Zac és Lizzie, Matt és Claudia, Carl és Dina, és most pedig Emily és Cody, és nem utolsó sorban Daniel és én, Beth. Persze tudom, hogy előbb-utóbb Adam is megtalálja élete párját, de akkor is szívszorító látvány, ahogy mindig félre húzódik, ha a párok összebújnak és fájdalom suhan át az arcán.
Elmélázásomból Daniel rázott fel.
- Beth! Minden oké?- kérdezte arcomat fürkészve.
- Persze- válaszoltam felé fordulva, és egy gyors csókot nyomtam ajkaira.
Aztán elviharoztam Claudiáék után.
Emily és Cody hamarosan szintén a szokásos teremben égett, majd fagyoskodott és ismét égett.
Felébredésük után úgy reagáltak mindenre, mint mi annak idején.
Arcukon és elméjükön átsuhant a kíváncsiság és rögtön egymásba szerettek, még jobban, mint eddig.
- Mik vagyunk? És ez jó vagy rossz?- kérdezték szinte egyszerre.
- Vámpír-vadászok, és igen ez jó az embereknek- feleltük.
És ez így ment a szokásos ütemben.
A képességük hamar megmutatkozott, amikor Emily dühös lett és a szemét hosszasan egy kis szoborra tapasztotta, ami azonnal porrá égett. Cody pedig a tárgyakat tudja mozgatni, amivel akár egy másik kontinensről is ide tud repíteni bármit, amire szükségünk van.
Innen minden rendben ment.
A vadászásba hamar belejöttek, pár hónap után pedig már csak ketten jártak vadászni. Ez szokás volt nálunk, hogy párosával megyünk. Kivéve Adamet, aki vagy egyedül, vagy velem és Daniellel jött.

Nos, itt a kövi fejezet, remélem tetszeni fog;)

Az első harc

Matt átváltozása óta még többen csatlakoztak hozzánk. Így már kilencen voltunk szuper képességekkel felszerelve.
Ott volt Claudia, aki vakítani tudott, Lizzie, aki süketíteni, nekik nagy hasznukat fogjuk venni harcokban.
Aztán Matt, aki az érzelmeket tudta befolyásolni. Szorosabb tudott fűzni egy szálat, de akár meg is lazíthatta azt.
Majd Daniel, aki kiolvasta az emberek összes gondolatát egyetlen pillantásra. Zac, aki a lételemekért felelős. Egy tornádót is el tud intézni, ha akar. Dina, aki előre tud menni a jövőbe, és át tudja élni az eseményeket, rengeteget tanulunk így tőle. Carl, a mi házi kutyánk, vagyis nyomkövetőnk. Adam, aki egy szó kimondásával is fájdalmat tud okozni, megbénítva így az ellenséget. És végül én, aki körbe veszi burokkal, azokat, akiket védeni kell.
Így voltunk mi kilencen, és az első komolyabb csatára vártunk.
Dina egy nap óriási hírrel robban be hozzám.
- Beth, Beth! Nem fogod elhinni mit éltem át- ugrált előttem.
- Na mit?
- Két hét..múlva…csatánk lesz- felelte most már lihegve.
- Mi?- képedtem el- Biztos?
- Igen az, szólok a többieknek, és ha ideérnek, mindent elmondok. Azzal ki is viharzott a szobából.
Pár perc múlva mindannyian az ebédlőben ültünk, és Dina belefogott a mesébe.
- Épp azt kerestem, hogy melyik gimibe kéne tovább tanulni mennem, amikor megláttam, hogy két, robosztus vámpírral fogunk harcot vívni. Természetesen mi nyerünk.
- Hol?- vágott közbe Zac.
- Seattle egy elhagyott focipályájánál. A két vámpír már vagy 1000 éves, az 1750-es évektől Egyiptomba barangoltak, ám most idejönnek, hogy végezzenek velünk.
- Várjatok!- szóltam rájuk- Ez a két vámpír nem azok, akik megharapták Dayaranát?- kérdeztem végigpásztázva a többiek arcán.
- De, pontosan ők azok- robbant be a terembe Daya, mögötte két őrrel, Alexszel és Felixszel.
- Szervusz Dayarana! Látom a szemedben, hogy te is részt akarsz venni a harcba, hogy végre megölhesd őket- mondtam neki mosolyogva.
- Így van, szóval addig nem vállalok további felderítést, hanem itt fogok veletek felkészülni a csatára- jelentette ki, ellenmondást nem tűrő hangnembe.
- Rendben.
Két nappal később el is kezdtük a felkészülést.
Rengeteget gyakoroltunk, amiknek az árait a fák és egyéb dolgok fizették meg.
Egy nappal a harc előtt leültünk megbeszélni a felállást.
C alakba fogunk elhelyezkedni a focipálya keleti részén. Velünk lesz Alex és Felix is. A további beszélgetésünk már csak részlet-kérdések voltak.
Reggel mindannyian felsorakoztunk a helyszínen. Alex és Felix kicsivel hátrébb álltak, Dayarana pedig közöttük.
És ekkor megjelent a két vámpír, Stefan és Mulat. Szemük vérvörösen izzott, és amikor megpillantották Dayat széles mosolyra húzódott a szájuk.
Mindannyian támadó állásba guggoltunk.
Láttam, ahogy Daniel kiolvas minden gondolatot a fejükből és a legfontosabbakat közli velünk. Természetesen körbevettem az egész csapatomat a burokkal, így mi biztos, hogy nem halunk meg.
Először Stefan ugrott Danielre, ám őt hamar leteperték a fiúk és széttépték.
Hallottam Dayaranát, hogy az övé Mulat, az, aki megharapta. Előre hajolt és egyetlen ugrással letépte a fejét. Alex és Felix pedig lefogta. Így nekünk nem sokat kellett tennünk. Korábban már hallottam róla, hogy a feleségek, így hívtak minket, persze még nem voltunk azok, de az idősebbek már férj-feleség kapcsolatban éltek. A mi feladatunk a védelem volt. A nők mindig, erősebb, védelmezőbb erőket kaptak, hogy megvédjék párjukat. Természetesen, ha arra került a sor ők is harcoltak. Most viszont a 21. században már rég egyenrangúak a nők a férfiakkal, és mi, lányok, dacos kisgyerek módjára, sose tágítunk attól, hogy harcoljunk, amit mintha meg sem hallanának, elengedték a fülük mellett. Őrjítőek voltak ilyenkor. Tudták ők is, hogy egy-egy ilyen beszélgetés az örökké-létig, vagy amíg harcolni nem engednek minket, nem zárul le.
A csata után visszatértünk a palotába. Hirtelen Dayarana felpattant és utasított mindenkit, hogy siessünk Emily Rosevelt és Cody Heroes átváltozás segítségére.

Együtt, mindörökre

/Claudia szemszöge/
Miután elszáguldottunk vele vissza a palotába, aggódva hagytam egyedül, hisz nélkülem kell végig csinálni az átváltozását. Nem lehetek ott, nem foghatom a kezét és nem mondhatom neki, hogy minden rendben lesz. A következő két napban leginkább egy hetekig mosott rongydarabra hasonlítottam. Még csak a terem közelébe se engedtek.
Épp a szobámba ültem, amikor Beth kopogott be.
- Szia! Zavarlak?- kérdezte mosolyogva.
- Nem, nem zavarsz.
- Csak gondolom tudni akarod, hogy Matt felébredt.
Be se fejezte még, amit mondani akart, én már kiszáguldottam egyenesen Matt szobája felé. Repültem a boldogságtól, hogy végre hivatalosan is együtt lehetünk, ellenben féltem, hogy ha Ő is úgy reagál az elsőre érintésre, mint Beth, évekig fogja magát kínozni, hogy képes volt megütni.
Hirtelen az ajtó előtt álltam, és nem tudtam mit csináljak. Pedig annyiszor elképzeltem, ahogy benyitok, és az ölébe ugrok, de most valahogy nem ment. Hosszas tanakodásomat magammal Beth zavarta meg.
- Bemegyünk?- kérdezte tétovázó arckifejezésemet látva.
- Igen, persze, hogyne- hadartam egy szuszra.
- Ne félj, melletted leszek és elkaplak, ha netán ő is úgy viselkedne, mint én- üzente gondolatban, de éreztem rajta, hogy még mindig bántja a gondolat, hogy a falhoz vágott.
Kezemet a hatalmas fa ajtóra helyeztem és lenyomtam a kilincset. Beth szorosan a nyomomban belépett a szobába.
És ekkor megláttam Őt, ott állt fekete ruhájában, ahogy méregette magát a tükörben, épp ahogy annak idején Beth is.
Képtelen voltam megérinteni, inkább halkan így szóltam:
- Szia, rendben vagy?
Hirtelen megpördült a tengelye körül, és mindenre számítottam, csak arra nem, ami történt.
/Matt szemszöge/
A testemben minden féle érzés keringett, átjárva az egészet.
Néhány perccel később, vagy talán órával, esetleg nappal, nem tudtam pontosan, a fájdalom csökkent, majd megszűnt.
Az ágyról felkelve, amin feküdtem, a tükörhöz léptem. Egy más embert láttam magam előtt. A változások elképesztőek voltak. Rengeteg érzés kerített hatalmába, kíváncsiság, érdeklődés, meglepődés. És még valami, amit eddig nem éreztem.
Látni akartam Őt, látni akartam Claudiát.
A szobaajtó lassan kinyílt. Háttal álltam neki, de így is éreztem, hogy két lány lép be rajta. Az egyik Claudia volt, a másik egy ismeretlen, de valami furcsa érzés kerített hatalmába, mintha Ő valami felsőbb rendű lenne, mint én.
De most nem foglalkoztam vele, hanem csak Clauval.
Megpördültem a tengelyem körül, odarohantam, ahol Ő állt, ölbe kaptam és hosszasan megcsókoltam.
/Beth/
Miután Lizzie-ék beviharoztak a palotába, és lefektették Matt-et az egyik szobába, pontosan abba, ahol én is feküdtem, rohantam lefoglalni Claut, hisz nem lehet Matt mellett az átalakulás alatt.
Nem akart semmilyen programot, csak a szobájában üldögélt.
Épp a kertben sétáltam, amikor Kitty, az egyik jelentőm, rohant hozzám.
- Beth, Beth! Matt felébredt- közölte velem fulladozva.
- Köszönöm Kitty, de ezt mért nem Claudiának mondod?-
- Neked kötelességem jelenti- nézett rám nagy szemekkel.
- Rendben, köszönöm még egyszer. Most pedig elmondom Claunak.
Extra emberi sebességre kapcsoltam és rögtön ott voltam a szobájában.
- Szia! Zavarlak?- kérdeztem apró mosollyal a számon.
- Nem, nem zavarsz- fordult felém, arcán látszott, hogy nem a legjobb passzban van.
- Csak gondoltam tudni akarod, hogy Matt felébredt- közöltem vele most már fülig érő vigyorral.
Meg se várva, hogy befejezzem rohant Matthez.
Lassan követtem, nagyon lassan. Csodálkozásomra ott állt az ajtó előtt tétovázva.
- Bemegyünk?- kérdeztem meg halkan.
- Igen, hogyne, persze- hadarta gyorsan.
- Ne félj,- üzentem gondolatban- nem hagyom, hogy bántson.
A szobába belépve, szorosan Claudia mögött, megpillantottuk Matt-et, ahogy, úgy mint én, ő is a tükörrel szemben áll.
- Hogy vagy?- kérdezte félénken Matt-től Clau.
Ekkor Matt átviharzott a szobán, azt hittem meg akarja támadni és támadó pozíciót vettem fel. De ekkor a karjába kapta és megcsókolta Claut.
Innentől én feleslegesnek éreztem magam, és szépen, lassan kikúsztam a szobából.

Bocsi h csak most hozom de nem voltam itthon :)

Matt

/Matt szemszöge/
Az elmúlt napokban folyamatosan érzem, hogy valaki követ. A szüleim és barátaim szerint paranoiás vagyok. Pedig 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem képzelődök. A suliból hazafele tegnap még egy árnyat is láttam elsuhanni magam mellett.
A mai napom jól indult. Reggel a boltba menet nem láttam és nem is érzékeltem semmit. Ennek nagyon örültem.
Hazafele elkezdtem émelyegni. –Remek!- gondoltam magamban. A szobámban egyesen ledőltem az ágyra, és többé fel se keltem.
Egyszer csak két fiatal lány repült be az ablakon. Az egyik kimondottan nagyon csinos volt. Barna haja a háta közepét súrolta, zöld szeme gyönyörűen mosolygott vissza rám. Ha nem feküdnék itt émelyegve még bókolnák is neki. A másik lány is nagyon csinos volt, de a nyomába se ért a zöld szeműnek.
- Szia Matt! Hogy érzed magad?- kérdezte a kevésbé csinosabb lány.
Megpróbáltam felelni, de a levegő nem engedett.
- Lizzie! Ez olyan hülye kérdés volt- dorgálta meg kedvesen a másik.
- Claudia, úgy őszintén mit kérdezhettem volna?- nézett Lizzie Claudiára fülig érő mosollyal.
Szóval Claudiának hívják. Gyönyörű név, gyönyörű lánnyal párosítva.
Ekkor hirtelen minden előzetes nélkül felpattantam. Fogalmam sem volt mi vezérelt. A hátam nagy ívben hátrafeszült, torkomból vér bugyogott fel. Innentől elvesztettem a fonalat, csak arra emlékszek, hogy Claudia keze védőn karol át.
/Claudia szemszöge/
A hír hallatán kézen ragadtam Lizzie-t és rohantunk Matt-hez. Az úton végig azon gondolkoztam, vajon milyen lesz élőben. Biztosan sokkal jóképűbb , mint a képeken.
Annyira elgondolkoztam, hogy észre se vettem, ahogy odaértünk.
Nem vesztegethetjük az időt-gondoltam, mire Lizzie alig láthatóan bólintott egyet. Így az ablakot választottuk, ami egyenesen Matt szobájából nyílt. A szobába beugorva ott volt Ő. Rövid, fekete haja kócosan terült el a fején, barna szeme elképesztően hatott rám. Elmosolyodtam, Ő az enyém.
- Nehogy lecsapd a kezemről!- üzentem mosolyogva gondolataimon keresztül Lizzienek. Gondolatban felnevetett.
Láttam, vagyis leginkább reméltem, hogy én is tetszek neki.
Nem tudom meddig fantáziáltam a szoba közepén, de egyszer csak felpattant az ágyból. Itt már tudtam, hogy elkezdődött, pont, ahogy Beth-nél is. Nem akartam így látni, nem akartam, hogy szenvedjen, ellenben tudtam, hogy ha megállítom, meghal, és soha nem lehetünk együtt az örökkévalóságig.
Szememet elfordítottam, de a sarkából láttam, ahogy teste hátrafeszül, torkából kilövell a vérsugár.
- Ne!- ordítottam és szorosan a karomba zártam.