Ismerkedés

Claudia örömömet látva halkan felkacagott. Pedig nem is láthatta igazából, hisz csak a belsőm ujjongott, a külsőm ugyanolyan maradt, mint eddig. Ugyanazt a lila sortot és a kis fehér toppomat viseltem, amiket az átváltozásom előtt. Igen, ez teljesen én voltam, csak volt egy bennem lapuló lény, aki néha-néha felszínre tört.
- Gyere, a többiek már tűkön ülnek, hogy végre láthassanak!- fogta meg a kezem és az ajtó felé vonszolt.
Amikor kinyitotta a nagy fa kaput- több volt, mint egy sima ajtó-, észrevettem, hogy az elénk táruló folyosó nem olyan, mint otthon. Hatalmas kőfalai a beszűrődő napfény miatt aranyként ragyogtak. A hosszú út, ami egy terembe vezetett, piros szőnyeggel volt leborítva, tisztára Hollywoodban éreztem magam. Egyetlenegy ablakot se láttam, ami fura volt, hisz valamitől csillognia kellett a falnak. Visszanéztem a szobába és rájöttem, hogy ott voltak ablakok, amiből a fény szűrődött. Kis tétovázás után ráléptem a végeláthatatlannak tűnő szőnyegre. Claudiával csendben, egyetlen szó nélkül mentünk végig a folyosón. Az ajtó előtt megtorpantam, és ráemeltem újra zölden csillogó szemem.
- Na, ne félj! Nem harapnak! Legalábbis téged nem- mondta.
Legalábbis engem nem?! Ez több okból volt furcsa. Az első, hogy akkor kiket harapnak? A második, ami számomra a legfurcsább volt, hogy bár nem mondta ki, én mégis hallottam.
Végül erőt vettem magamon és beléptem a terembe. Nem hittem a szememnek. Ez a terem is kőből volt, mint minden ebben a házban, vagy nem is tudom minek nevezzem.
- Annyira örülök, hogy végre csatlakoztál hozzánk!- Ölelt meg hirtelen Lizzie.
- Lizzie, ne ijeszd meg szegényt! Még csak most lépett be az örökké-lét kapuján- felelte a nő, aki a szobámban is ott volt.
- Hupssz, bocsi Beth!- nézett rám izgatott tekintettel.
- Semmi gond, ömmm…Lizzie!
Ekkor újra átölelt, és úgy örült nekem, mint a kisgyerek egy új játékszernek.
Claudia addig még Lizzie agyon ölelgetett, elfoglalta helyét a harmadik trónon. Akkor vettem csak észre, hogy ez a szoba leginkább egy középkori, királyi trón-teremhez hasonlított. Szemben velem három trón állt, előtte pedig öt kisebb ülő alkalmatosság. A márvány lépcsők által körülfogva nem sugárzott valami biztató dolgot, de én még se féltem, sőt első gondolatom az volt, hogy én bele akarok ülni a legmagasabb, középen álló trónba.
- Beth,Beth! Helló!- integetett nekem Lizzie, mikor észrevette, hogy elbambultam.
- Ó bocsánat- sütöttem le szemeim.
- Semmi gond! Most pedig beavatunk!-
Ő is kézen fogott és együtt mentünk egy másik terembe. Mögöttünk Claudia lépkedett.