Bocsi, hogy rövid lett :(
,, Hirtelen egy kart éreztem a vállamon, és valami olyat tettem, amit máig szégyellek és nem értek.”
A testem őrült gyorsasággal pördűlt meg a tengelyem körül, a kezem akkora ütést mért az idegenre, hogy az elrepült a déli sarokba, összetörve egy komódot.
- Mi volt ez?- kérdeztem magamtól.
Kezemre, mint a legelképesztőbb fegyverre meredtem. Feleszmélésem után rögtön az idegenhez akartam rohanni, de megelőzött. Már ott állt előttem, és legnagyobb meglepetésemre mosolygott. Ő ember volt. Ő emberi volt. Ő nem más, mint Claudia volt. Az Ő szeme bizalommal teli volt, az enyém csodálkozással, aggódással.
- Végre emberi formában!- mosolya még szélesebb lett.
Nem tudom, hogy értette azt, hogy „emberi formában”.
- Ömmm…. köszönöm! Téged is jó újra látni- ez egész bénán hangzott, de jobbat nem tudtam kinyögni.
- Látom zavar, hogy én emberi külsőben állok előtted!-Ezt meg honnan tudta?!-
Segítek visszaváltozni. Először is koncentrálj, aztán tedd a kezed a nyakad alá a mellkasodon.
Úgy tettem, ahogy mondta, lehunytam a szemem, kezemet oda tettem, ahova az előbb említette. Pár pillant múlva éreztem, ahogy valami kiemelkedik a mellkasomból és erősen megmarkolom. –Mi a jó eget markolok?- Nem kellett hangosan kimondanom Claudia már válaszolt is rá:
- Az amulettedet!
Kinyitottam a szemem és tényleg egy kis holdacskát markoltam. Egy gyönyörű holdat, ami tisztán illett hozzám. Sikerült, átváltoztam, újra ember lettem!
Most már büszkén vállaltam az új létezésem-egy darabig-.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése